Történelme
István király egyházszervezése
I. István király Esztergomban, valamint Bácsban érseki széket állított; ezután országát püspökségekre osztotta, amelyekben kolostorokat, apátságokat, prépostságokat alapított. Az új állásokat egymásután töltötte be, és hagyta hogy viselőik a saját hatáskörükben folytassák a szervezés munkáját: papot szenteljenek, alkalmas helyen plébániát állítsanak, templomot építsenek, és a lakossággal közvetlen érintkezésbe lépjenek. Az anyagi alapot a király adta, aki bőkezűen juttatott az egyháznak. Törvénybe foglalta a kötelező tizedfizetést is az egyház számára. Tíz-tíz falunak templomot kellett építenie. Ref, 88-89. old.
István király tudta, hogy királyságát Isten kegyelméből kapta, és úgy uralkodott, mint aki majd számot kell adjon sáfárkodásáról az örök bírónak. Ref, 101. old.
1002-ban István király levert egy lázadást Erdélyben, amelyhez pogányok is csatlakozhattak, és a lázadás fejét, ifj. Gyulát családostól fogságba ejtette; de kegyesen bánt velük, szabadon is engedte őket. Ref, 1. old.
Ezután Erdélyre is kiterjesztette a királyság intézményeit és a keresztény egyház szervezetét. Gyulafehérváron püspökséget alapított. A királyi birtokokat vármegyékre osztotta, és az erdélyi terület kormányzását Erdőelvi Zoltánra (Erdélyi Zoltán) bízta, kinevezve az első királyi vajdának. A vajda szláv eredetű szó és vezért jelent. A vajda Erdélyben az első ember, aki katonai, bírói és közigazgatási funkcionárius volt egy személyben. Ref, 1. old. Később püspökségei számát tovább növelte Erdélyben, Erdélyi egyházmegye néven.
István király államszerkezete
I. István király államszervezete hierarchikus volt. A honvédelmet és az igazságszolgáltatást, és e célok megvalósításához szükséges pénzügyi források biztosítását tekintette legfontosabb feladatának. A régi várszerkezetet kiterjesztette egyéb lakott vidékekre is, amelyek azelőtt nem voltak a várispánságok keretébe vonva. Élükön a királyi várispán állt, aki a vármegye területén a pénzügyi, közigazgatási, igazságszolgáltatási és katonai főhatalom volt. Maga nevezte ki helyettesét, az udvarbírót (a későbbi alispánt) és a többi tisztviselőt, akik a várnagy, hadnagy, százados, tizedes nevet viselték, és szigorú engedelmességgel tartóztak a várispánnak. A király szigorúan ügyelt arra, hogy birtokainak kezelői ne tudják elsajátítani azokat. A lakósság foglalkozása szerint két csoportra oszlott: katonáskodott, vagy a katonák szükségleteiről gondot viselt és termelői munkát végzett. A munkások fölött a bíró állt. Ref, 90-96. old. Jogilag szabadokra és rabszolgákra oszlottak; a rabszolgák életének teljes ura a gazdájuk volt. Ref, 110-111. old.
Már ebben a korban legalább 45 vármegye létezett, délen Szörény vármegyéig, amely a Duna és Olt közötti területet foglalta magába és Szörénytorony volt a központja; Erdély területén pedig Fehér, Torda, Kolozs, Doboka vármegyékig, amelyek központjai Gyulafehérvár, Tordavár, Kolozsvár, illetve Doboka vára voltak. Ref, 96. old.
I. László király intézkedései
Salamon halála után László király figyelme a nyugati országrészről a délire és a keletire fordulhatott, ahol időközben jelentős változások történtek. A mai Moldvában és Havasalföldön kunok telepedtek meg egészen az Oltig, ahol a magyar terület kezdődött, amelyet Szörénytorony vára védelmezett. Az új szomszéd minduntalan Erdélybe tört. László és magyar hadai nemcsak ismételve kiverték, hanem saját országukban is felkeresték őket. Maga László király behatolhatott a kun terület azon részeibe, amely a római birodalom egykori Moesia tartományához tartozott, 1091-ben ugyanis László a magyarok és Moesia királyának nevezi magát. Ref, 141-143. old.
1091-ben a kunok 40 000 fős csapattal, Kapolcs vezérrel az élükön, a Törcsvári szoroson át mégis betörtek Erdélybe, onnan a Meszesi kapun át Biharba, majd a Tiszán átkelve pusztítottak. A már visszavonulóban levő kun sereget László a Temes vizénél érte utol és verte le. Ref, 143. old. A csata a mai Iklód, Nagyszilas, Buziásfürdő, Nagykövéres és Magyarszákos közötti területen zajlott le. A Pogányos patak az ekkor elhunyt sok pogányról kapta a nevét.
László király a székelyeket határőrökké tette, tiszteletben tartván saját intézményeiket. A királyi hatalom közvetlenül nem avatkozhatott dolgaikba, területük nem tekinttetett királyi földnek. A királyi kinevezésnek sem volt itt érvényessége, a tisztségeket maguk töltötték be.
A Maros, a Kis- és Nagy-Küküllő völgyeit benépesítette, a gyepüket kiterjesztette és kiegészítette. Gyulafehérvárra telepítette, ahol talán újraalapította az erdélyi püspökséget. A bihari püspökség székhelyét Biharról Nagyváradra költöztette, ezáltal létrehozva a váradi püspökséget, és fényes székesegyházat emelt. Ref, 141. old.
