Történelme
IV. László király tragikus vége
IV. László király uralkodásának utolsó éveit a teljes politikai elszigeteltség és a belső rend felbomlása jellemezte. Ellenségei, élükön a hatalmaskodó bárókkal, folyamatosan rágalmazták őt a pápai udvarban, azt állítva, hogy az uralkodó elfordult a kereszténységtől, és pogány módra, kun társaságában él. Bár a Szentszék eleinte kételkedett ezekben a hírekben, IV. Miklós pápa végül hitelt adott a vádaknak, és 1290 tavaszán keresztes hadjáratot hirdetett a király ellen, hogy a trónra a nápolyi Martell Károlyt ültesse. A magyar birodalom ekkorra már a polgárháború martalékává vált, és olyan hatalmas urak, mint a Borsa-nembeli Lóránd erdélyi vajda, nyíltan megtagadták az engedelmességet. Ref, 352. old.
A király 1289 végén a kunok közé menekült védelemért. December 25-én utolsó felhívást intézett híveihez, a köznemességhez és a hűséges kunokhoz, hogy gyülekezzenek körösszegi táborában. László bízott abban, hogy ezen a vidéken új haderőt gyűjthet az urak ellen, ám az árulás éppen a legszűkebb környezetében érte. A lázadó Lóránd vajda testvére, a körösszegi vár ura, Kopasz Jakab titokban felbérelte László bizalmas kun katonáit az uralkodó meggyilkolására. Ref, 352–353. old.
1290. július 10-én éjjel az orgyilkosok váratlanul rontottak be a király sátrába, és kioltották a 28 éves ifjú életét. A tragédia híre mély fájdalmat keltett a nép körében, és még az urak egy részében is megszólalt a lelkiismeret, akik végül összefogdosták és kivégezték a gyilkosokat. Bár a későbbi krónikások gyakran sötét színekkel festették le alakját, IV. László szívén viselte az ország sorsát, törekedett a központi hatalom megerősítésére a köznemesség támogatásával, és ő volt az első király, aki az összes vármegyét országos gyűlésre hívta össze. László halála egyben egy korszak végét is jelentette, hiszen vele az Árpádok büszke törzse a férfiágon való kihalás szélére sodródott. Ref, 353–354. old.
